Tegnap éjjel befejeztem végre az adventi naptárakat. Hajnali negyed háromkor (nem akartam mégegy napot csúszni!) belopakodtam a nagyokhoz, és fellógattam a polcokra. A telefonjukat felhúztam 10 perccel hamarabbra , és beszédültem az ágyamba. Örültek. Hogy mennyire, azt nem tudom, mert arra támolyogtam elő, hogy a fiam már megreggelizett, uzsonnát csomagolt magának, és a kabátját húzza (jó gyerekek, nem? bár ha jobban meggondolom, egy ilyen naptárért cserébe jár is ennyi :-)))
Lehetett volna másképp is, de ha már így esett, hát így esett.
Ilyen lett a Helláé (Ambrusnál képtelenség fotózni a fényviszonyok miatt, de nagyon hasonló, csak nem skót kockás, hanem piros-fehér kockás és csíkos zsákocskák vannak a pirosak mellett).
Ezen próbáltam ki a cafatost, ami már egy jó ideje izgatta a fantáziám.
Nem szerettem volna hagyományos stílusban megvarrni, továbbá csillogós-villogósra sem, így jól jött a sok zöld fecnim, ami az elmúlt év nagyobb zöld projectjeiből maradt. Gondoltam kiürítem a dobozt. Ahogy azt Móricka elképzeli :-))) A doboz még mindig tele, csak kicsit könnyebb becsukni. Úgyhogy hamarosan újabb zöld cafatosok fognak készülni, mert nagyon megkedveltem ezt a technikát.
Személyes kedvencemet, a rafiát fűztem keresztül az anyagon, ezzel lehet fellógatni és a zsákokat hozzákötözni a képhez, egyben egymáshoz is rögzíti a 3 réteget. Ebben a gyöngyök is segítenek. Nem számoztam be a zsákokat, elég nagyok már, ha akarják sorban haladnak, ha akarják találomra nyitogatnak.
Itt írok még róla.



21 megjegyzés:
nekem is tetszik(a technika is)Miket raksz a zsákokba?Csak édességet?
Nekem az egész nagyon tetszik. Jó lenne nálatok gyereknek lenni. Remélem, azért én is jó kislány voltam az idén is, csak kapok valamit a Mikulástól...De biztosan nem ilyenbe... :(
Igen, még egyszer megnéztem, a cafatos tök jó. Hogy is készül?
Martimez,már működik az alján a link,ott leírtam a választ.
Zazálea, nagyon egyszerű,anyagra fecnik,rá vékony zacsi,gombostű,tűzés,hőlégfúvós olvasztás. Ledannánál van képes leírás. Legközelebb asszem a zacsi helyett vízben oldódós vliest fogok használni fedlapnak, mert a cérnák alá beszorult zacsimaradékkal sokat kínlódtam. Főleg az egyiken nagyon sűrű meg kanyargós a tűzés.
Nagyon csínos - hagyományos, de mégse.
Nagyon szép lett:))
Nagyon klassz lett! Mondd csak, Te miket rejtesz a zsákocskákba? Enyém gyerek most épp fogyózik (már 2,5 hónapja és fogyott már 7 kg-ot,) nem lenne hálás dolog csokit dugdosnom neki. A mi adventi naptárunk kissé rendhagyó, dec. 6-tól indul, de mitcsináljak, mitcsináljak???
Hogy te milyen okos vagy, Violini!
Én eddig az ajtóra lógattam a zsákokat, -függöny helyett-. Kezdtük mogyoróval, dióval, apró csokikkal. Aztán nagyobb zsákokat kellett varrni, mert nőttek a gyerekek. Ma már a krumpliszsákot is ki tudnák üríteni! De nem jutott eszembe, hogy 3 külön adventi naptárat készítsek, mert az valahogy nálunk közösségi esemény volt, hogy kibontjuk a zsákocskát. Egyik évben idézeteket írtunk, de mára visszatértünk a szaloncukorhoz.
Jaj, nagyon jók lettek!
De jó! Láttam mostanában pár szép ádventi kalendáriumot, de ez akedvenceim közt van, az tuti! :)
Köszi,megtaláltam.Nálunk is szokott lenni,az idén valahogy elkéstem,nagyobbak a zsákok,így apró játékok(figurák,hajcsat...) is beleférnek,nem olan egyhangú,és mindig nagy a meglepetés,néha még így is túl nő a dolog a zsákoknál,ilyenkor térképet készítünk a kincsvadászathoz(eldugjuk a házban),és csak a papirt kell betenni,így még izgibb
Ja,kincsvadászat,ezt Julcsy is írta,felveszem a jövő évi listámra.Igazság szerint nem akartam nagyobb dolgokat,csak jelképeset.
Bruercsi,klikk alul az Itt feliratra!
Ildi,természtesen magamhoz mérten nem hagyományos :-)
Örülök,hogy nektek is tetszik.
Bea,nálunk 10 hónapja laknak külön szobában, és nagyon élvezik. Gondoltam díszítse mindkét szobát egy-egy,az olyan jó karácsonyvárós.
Nagyon tetszik! (megyek, tovább olvasgatom a linket:)
Nagyon szép lett. Jópofa ez a cafrang!
Nagyon szuper ez a cafatos technika, jó lenne kipróbálni! Szép lett!
Engem is a cafat fogott meg, nagyon mutatós!!
Zseniális ez a cafatos fa.Az idén ez a legjobb a teljes adventi kínálatból.
a lányomnak is a fa tetszett a legjobban,azt mondta olyan,mint az igazi :-)
én azt szeretem benne a legjobban,hogy a hátteret kivéve csupa hulladék meg maradék.
nemrég írtam,hogy nem tudtam mit kezdeni a skótkockással,most hogy mindjárt elfogy meg hiányozni fog.hiába,evés közben jön meg az étvágy.
Nagyon szèp lett,eredeti, mint minden munkàd!
köszönöm :-)
Violini,fantasztikus anya vagy!!!
ez a cafatos fa nagyon tetszik!de annyi minden tetszik és egyre kevesebb az energiám,nem tudom hogy van ez?!
Megjegyzés küldése