2009. december 19., szombat

Adventi és karácsonyi bejegyzés szappantortával

Mi tagadás, sok mindenhez volt kedvem az elmúlt hetekben, de gép elé ülni nem nagyon. Ezt mint pozitívumot tekintem.
Mézes
Kedvem volt például kétszer is mézeskalácsot sütni baráti társaságban, és aztán koszorút készíteni:
(a labda a közepén eredeti Ledanna, gyönyörű kis pakkot kaptunk tőle a kimustrált kiságyért cserébe - szerintem mi jártunk jobban :-)))
Gömbök
Aztán Ahama fölvetette, kéne horgolt gömböket készíteni a fára, Anyahajó meg is mondta hogyan, innentől nem volt mese, kedvem kerekedett hozzá nekem is:
(olyan egyszerű, fölvázolom Anyahajó leírását: 4 szemmel kezd, kört formál, innentől körben halad és 6 szemet szaporít minden sorban, ha elég nagy 6-ot fogyaszt minden sorban, ha már csak 6 szem marad összehúz)
Labdák
Innen egyenesen vezetett az út régi álmom megvalósítása felé. Kedvem lett sok-sok labda horgolásához, némelyik csörög, némelyik nem, és remekül falja a fonalat és a régi elnyűtt pulóvereket és sapkákat a töméshez. Náhány a legkisebb unokaöcsémé lesz, néhány meg kiegészül majd szilveszterre egész labdahadsereggé, hogy az óévet egy hatalmas labdacsatával búcsúztathassuk :-D
(gyapjúfestő kolleginák figyelmét felhívom a jobb alsó sarokban látható darabra. Nemcsak hogy kívül-belül gyapjú, és csak növényi sk-festett fonalmaradékból készült, de a szép olívzöld friss festéskísérlet. Kaptunk egy gránátalmát, és abból kiindulva hogy sok festőnövénynek minden porcikája fest valamilyen színt, kedvem támadt kísérletezni, és nem estem kétségbe amikor azt láttam, hogy a magokkal együtt elfogyasztottuk az utolsó csepp potenciális vörös festéket is, és a maradékot apróra vágva főztem fél órát. Szép sűrű sárga lett, biztos így is jó lett volna, de nem akartam sárgát, ezért tettem hozzá egy kanálka rézgálicot, és azzal is főztem egy ideig. Ilyen lett :-)
Szappantorta
És a rég vágyott, amihez már azóta kedvem van, amióta megvettem a legújabb Tildát (Napsugaras otthon) , a szappantorta. Hihetetlen poén!
Szerettem volna egy jó kis összejövetel keretében megcsinálni, egyrészt úgy sokkal szórakoztatóbb, másrészt egy nagy torta alapanyagára igen borsos.
Meg is szerveződött a dolog hatodmagammal, de Cilikém jó ideje húzódó arcüregnyavalyája aznapra csúcsosodott (nem örültem még sosem ennyire annak, hogy van valami az orrszívóban ). Szóval buli lemondva, de a tortáról nem mondtam le, és kisebb kiadásban, karcsúsított költségvetéssel elkészült.
Olyan skandináv puritánsággal íródnak ezek a Tilda-könyvek. Rövid, lényegretörő mondatok, semmi bonyolultság. Azért a konyhában értek meglepetések, amit megosztok veletek, csak hogy tudja aki belevág mire vállalkozik ;-)
A szappan felolvasztása pl. nem egyszerű dolog. Végül nem hobbiboltos szappantömböt vettem, mert négyszer annyiba kerül, hanem 4 Babaszappant, egy olívás Fa szappant (jó még a Palmolive is) , ez zöld, és 8 vadrózsás növényi szappant (rózsazsín) a DM sajátmárkás termékei közül. Ez összesen 2200 forint volt, 8 szelet lett belőle.
Szóval lehet hogy a profi szappantömbbel megy minden mint a karikacsapás, de én kínlódtam. Végül rájöttem, hogy ha lereszelem a szappant és némi vizet teszek hozzá egész jól kezelhető. (ekkor már 3 fém és 2 üvegedényem volt nyakig szappanos)
Ha még botmixerrel is átgyúrjuk kicsit, gyönyörű lesz, mint a vajkrém :-)
Arról az utasításról meg, hogy a leveleket és a rózsákat pont úgy készítsük, mintha marcipánnal dolgoznánk...háááát...erről inkább nem mondok véleményt, mert csúszott, tört, 6szor melegítettem újra míg elkészült , de elkészült!
Szóval lehet hogy a nem gyári, nem formázott szappan máshogy viselkedik, de szegény ember vízzel főz, és végül nagyon elégedett vagyok. Már fel is osztottuk, ki kap belőle karásonyra :-)
(a minimum egy órás mosogatása a végén számítsatok ;-)
És volt még kedvem sok dologhoz, aminek ugye a végkifejlete egyelőre titkos...
Boldog karácsonyt nektek, addig már biztos nem jövök!

9 megjegyzés:

Kicsoda írta...

ezzel a gyonggyel nagyon jo lett!! A kosarnyi labda is egyre jobban tetszik. En madarat gyartottam:-)
remelem Gerda jobban van;-(

Aranyalma írta...

Hát ez óriási! :) A könyvről még nem hallottam, de utánanézek.
Boldog karácsonyt neked és szeretteidnek is!

Ahama írta...

Boldog ünnepeket nektek is :)

(Bámulatos a kitartásod kézműves dolgokban is :). A szappantorta zseniális, a labdákat meg köszönöm, mert csak bénáztam vele-javarészt elméletben :)P-, de ezután a post után nekiláttam és a lányok este már azzal dobálóztak :) )

anyahajó írta...

Szuper labdák lettek! Darabszámra se kispályás :D A szappantorta is gyönyörű.

marywolf írta...

Na, akkor megyek is a fonalas szekrényhez.

treboretta írta...

Nagyon jól sikerült a szappantorta ,le a kalappal:D

w
ww
www
wwww
I

Kellemes ünnepeket!

UKati írta...

Nagyon jó a szappantorta! Kellemes ünnepeket nektek! És meghívó egy kis játékra: http://bazsanna.blogspot.com/2009/12/az-en-teli-hetesem.html

Nicky írta...

Hi Violino, wishing you a Happy New Year. You are a wonderful craft-designer! May the Lord bless you. Nicky
PS thanks for google translator..
do you speak French?

Violini írta...

nicky, I so sorry but I don't speak French :-(
I'm happy if you love my things, and I will use google translator again :-)