Készült korábban
3 adventi naptár. Az egyik persze Gerdának. Aztán megláttam Kicsodánál
EZT , és biztos voltam benne, hogy igaza van. Annyival jobb ez a verzió! A türelmetlen aprókák nem szeretik a kibontatlan zsákocskákat. Ráadásul ez a fajta naptár egyre szépül és kiteljesedik, a hagyományos megcsúnyul a lelappadt és elkallódó zsákokkal. Az ötlet és a kivitelezés annyira jó, hogy egy az egyben meg akartam csinálni idén Gerdának.
Biztos veletek is előfordul ez. Aztán a dolgok valahogy önállósítják magukat, és nem mi irányítunk. De nem ám!
Mert ott kezdődik, hogy kinyitom az anyagos fiókokat.És én olyan sóher vagyok (vagy jó nevelést kaptam ;-) hogy mindig a kisebb darabokat akarom elhasználni. Egyben ekkora háttérnek való szép anyagom tán nincs is.
Nomeg az ember beledolgozza saját magát. És ha karácsony, akkor nekem az egy várakozással teli éjjel, és persze nagy pelyhekben hull a hó, ahogy kell. Nem tudok elvonatkoztatni és elvontabb vagy sematikusabb lenni, még színekben is realista vagyok.
És persze az is szempont volt, hogy ne kellejen hozzá venni semmit. Ennek mondjuk ittam a levét, mert 2 réteg nagyon vastag vászon közé maradék polárt tettem, és még erre jött a fedlap...hát ezt mozgatni a gép alatt...volt súlya. DE: szinte centire elég volt a kék cérnám, a polármaradékom, a vásznam, a fehér pulcsifilcem, és én annyira tudok örülni nem csak a takarékos megoldásnak, de annak is hogy fogy az anyag. Ami hozzám kerül barátoktól, bezáró varrodából, szétszabott ruhákból (főleg).
És csak várnak türelmesen sorsukra. És nem hiába.
Érdekes az anyagok élete. Ebbe a képbe több olyan ruha is belevarródott, ami olyan emberekhez kötődik, akik időközben kikerültek az életemből és nem hagytak feltétlenül kellemes emlékeket maguk után. De az anyagot csak rakosgattam, mert szép, de csak nem varródott belőlük 10 évig semmi.
Most viszont egyenesen ráugráltak a fedlapra, nem is volt kérdés, hogy ők kellenek oda, és hogy ez jó lesz így. És ahogy varrtam és varrtam, már semmi rossz érzésem nem volt ahogy ránéztem, átlényegültek valami egész mássá.
Egy kis részlet a hóról, ahol még meglátszanak a hulló hópelyhek:
Véletlen találmány: ahogy tűztem a nem túl vastag pulcsifilcet, összehúzódott a körök közepe. Ez ide pont így jó :-)
És a díszek. Én is mindenfélét akartam. Aztán inkább a csipkék kezdtek kiabálni a kamrapolcról. Gerdapapa meg kiigazított, hogy ne fehérre, hanem zöldre varrjam őket, akkor jobban érvényesülnek. Milyen jó, ha néha hozzászól. Néha lelombozó, néha meg zseniális :-)
A csipkékkel egy régóta motoszkáló terv is megvalósult, szinte magától értetődően. Úgy 10 éve láttam egy kiállításon egy hófehér téli fát csipkékből. Azóta álmodom valami téli csipkés faliképről. Hát most lett. Egész más, de én tudom, hogy annak a képnek a hatása nagyon benne van.
És akkor került 2 zseb alulra, az egyikbe a napi dísz, a másikba a napi meglepetés kerül. Nem édesség, a mikuláscsomagok kitartanak karácsonyig. Lufi, gyurma, fogkefe, abrosz a babakonyhába, horgolt labda és Fércjutka ötlete nyomán darabokra szedett kis Duplo-készlet.
Nem véletlen ám, hogy bár Gerdának szántam, nem egy kifejezetten gyerek-darab. Mert inkább a nappali falára akart kerülni. Elég tekintélyes a mérete is: 90X145 cm. A sarok pedig, ahová nemrég az asztal, most pedig ez a falikép költözött olyan barátságos és hívogató lett, hogy azóta nem csak tévézni ülünk le ide. A konyhából áttoltuk ide a családi központot. És ha már bevertem 2 szöget a falba, muszáj lesz befejeznem vízkeresztre az évek óta félig kész faliképet. Hogy legyen mire lecserélni, ha elmúlik karácsony. De erre még nem gondolok, most még készülődöm :-)
