Mélyre kell menni, hogy a földszintnek is örülni lehessen. Vagy örülni tudjunk.
De tudunk, és ez jó hír. Már annak is, ha csak látótávolságba kerül. Régen nevettünk annyit, mint az elmúlt hetekben. És persze régen is sírtunk.
De hát minden rosszban van valami jó, ez tény. Néha keresni kell, néha meg csak sorra gurulnak a lábunk elé. Csoda ez. Küzdelem az elvesztett visszaszerzéséért, és türelmes várakozás, sodródás a napokkal: reménye a változásnak, születése valami újnak. Nyitottabb, befogadóbb lélekkel, ráérősebben és lassabban.
Vasárnap a karácsonyi dvd-küldeményekből még megnézetlen Fel! című filmet vetítettük. Nem tudom, miért maradt ki akkor, és miért pont most került elő, de hogy jobb pillanatot keresve sem találhattunk volna, az biztos.
Köszönet ismét az akkori küldeményekért!
4 megjegyzés:
Nálunk is az egyik kedvenc! Sőt, apukám is leült az unokák mellé!!!
Imádtam! :)) És biztos nem véletlen, hogy éppen most...
Óóó, nagyon édes film! Még a palim is elmorzsolt egy könnycseppet rajta :)
Én is csak arra emlékszem, hogy beültünk megnézni egy mesefilmet - Pixar rajongók vagyunk - és én csak bőgtem. Kicsit meglepett.
Megjegyzés küldése